Mappa kottáknak, meg még aminek kell

Szoknyamese Hangának

 Van valahol egy icinyke-picinyke szoknya-szabóműhely, ahol hajlott hátú mesterek szorgoskodnak, szabják, varrják, igazítják a szoknyácskákat. Földig érőt, fodrosat, pöttyöset, csipkéset, pörgőset.  A királykisasszonyoktól a tündérekig, nem beszélve a nem mesebeli kislányokról, mindenki arról álmodik, hogy egyszer e icinyke-picinyke műhelyből kerüljön neki is egy csinoska.
 Érkeztek rendre a kívánságok. Legyen pörgős-forgós, takaros, néptáncos és próbára való, a legfrissebb szerint. Nekilát az egyik varrómester: - Cseresznyevirágos textil, mályva szalag, egy-két tulipánszirom, derékigazító... - mormolja az orra alatt a hozzávalókat.
Aztán surran a szabókréta, csattog az olló, berreg a varrógép...
- Hm valami hiányzik - mondja, miközben megtörli szemüvegét,  s mintha elméje is megélesedne, keresni kezd a varródobozában. - Itt kell lennie, egy csipet pörgő-forgóra lenne szükség, csak egy csipetre.
A dobozban csak egy cetlit talál, ez állt rajta:

Kedves Mesterem!

Testem, lelkem elernyedve...

Elmegyek, ne keress!

Izgatottan fejezte be a szoknyácskát s így morfondírozott magában: - vajon elég csinos lesz így is, tetszeni, hordani, szeretni fogják?
 Épp a Fő tavasztündér is a műhelyben egyeztette az éves rendelését, amikor megpillantotta ezt a cseresznyevirágos szoknyácskát. Elállt a lélegzete, pont ilyenről álmodott. Annak pedig módfelett örült, hogy nincs benne pörgő-forgó, mert a tavasztündéreknek nem ildomos a keleti szél hátán ülve pörgős szoknyában utazni.
 A Tavasztündérek ilyen mályvaszalagos, tulipánszirmos szoknyácskában hozzák ezentúl a tavaszt.

Láttátok már?