2012. január 13., péntek

Múltbéli, örömteli történetek 2.

Szeretnék pár fotót mutatni az egyik vásár előkészületeiről. Közben jön a beígért történet és a hangulat is.

Elég korán érkeztünk oda. Felkészülve a nyolc órás hosszú menetre, mindenféle cheorsi-s portékával, hideg élelemmel, csordultig telt szívvel, lelkesen. Amikor a terem felé igyekeztünk még csak halk szöszmötölés, finom neszezés, lágy sustorgás hallatszott. A semmit sem siettető, nyugodt készülődés hangjai. Kíváncsi voltam ki volt frissebb nálunk, kihez tartoznak ezek a hangok.


 Maga Csipkerózsika tüsténkedett csodálatos portékái között. Szebbnél szebb csipketerítőit rendezte az asztalán, mint rakoncátlan lánykák ünneplő ruháinak fodrait. Gyönyörű csipkék az asztalon, és megannyi idő rajzolta barázda az idős hölgy arcán, ami magától érthetődő tiszteletet , nyugalmat parancsolt rám.  Sokat figyeltem őt, igyekeztem magamba szívni a fegyelmet, türelmet és elfogadást, ami minden mozdulatában, szavában és szemrebbenésében ott volt.



Elég lenne nekem csak annyi, hogy jó lenne ilyen szépen méltósággal megöregedni. Akkor minden nagyon jól van, volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése